Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szófajok

2014.03.17

 A szófaj a legáltalánosabb nyelvi kategória, amelyet a szavak jelentése, mondatbeli szerepe, bővíthetősége és alaki viselkedése (Milyen toldalékot kaphat!) határoz meg.

- Jelentésen a szavak használati értékét, lehetséges beszédbeli szerepét értjük.
- A mondatbeli szerep azt jelenti, hogy melyik szófaj milyen funkciót tölt be a mondatban.
- A bővíthetőség szempontja azt vizsgálja, hogy melyik szófajnak mi a tipikus bővítménye a mondatban. Vannak olyan szófajok, melyek nem bővíthetők (névelő, kötőszó).

A mai magyar nyelv szófajainak rendszere:

I. Igék: él, történik, olvas, eszik
II. Névszók:
1. főnév: madár, ház
2. melléknév: jó, kellemes
3. számnév: sok, hatod, második
4. névmás: ő, magam, olyan
III. Igenevek:
1. főnévi: írni, állni
2. melléknévi: síró, fizetendő, megbízott
3. határozói: sietve, befejezvén
IV. Határozók: itt, tegnap
V. Viszonyszók:
1. névelő: a, az, egy
2. névutó: mögött, alá
3. kötőszó: és, s, meg
4. igekötő: be, ki, le
5. segédige: fog, volna
6. módosítószó: nem, talán, bizony
IV. Mondatszók: 1. indulatszó: jaj, nesze
2. felelőszó: persze, igen, nem

I. Az ige:

- Cselekvést, történést, létezést, vagy állapotot kifejező szófaj.

- Az ige a mondatban mindig állítmány.

- Igejeleket és igeragokat kaphat.

- Sokféle bővítménye lehet.

II: Névszók:

1. Főnév:
A főnév a valóságban is létező, vagy ilyennek képzelt élőlények, élettelen tárgyak vagy gondolati dolgok nevét jelöli. A főnevek jelölhetnek valóságos vagy ilyennek gondolt fogalmakat: ezek a konkrét főnevek. Megnevezhetnek elvont fogalmakat, jelenségeket is, ezeket elvont főneveknek nevezzük. A konkrét főneveknek jelentésük alapján két csoportja van: a köznevek és a tulajdonnevek. A köznév több egyforma dolog közös megnevezése. A tulajdonnév valakinek vagy valaminek saját, megkülönböztető neve.A főnév a mondatban ragok segítségével bármely mondatrész szerepét betöltheti.

2. Melléknév:
A melléknév személyek, tárgyak, dolgok tulajdonságait kifejező szó. A mondatban leggyakrabban jelző. Lehet állítmány vagy határozó is. A melléknevet fokozhatjuk: alsó-, középső-, felsőfok. Pl.: jó, jobb, legjobb.

3. Számnév:
A számnév személyek, dolgok, tárgyak mennyiségét, vagy sorban elfoglalt helyét kifejező szó. Két faja a határozott és a határozatlan számnév. A határozott számnév pontosan megnevezi a számot vagy a sorrendi helyet. Lehet tőszámnév (kettő), törtszámnév (ketted), és sorszámnév (második). A mondatban lehet jelző, állítmány, számhatározó és számállapot-határozó.

4. Névmás:
A névmás valódi névszókat (fő-, mellék- vagy számneveket) helyettesítő szófaj. A névmásoknak önmagukban nincs határozott jelentéstartalmuk, a beszédben válnak tartalmas szókká. Attól függően, hogy milyen szófajt helyettesítnek, megkülönböztetünk csak főnevet ún. egyirányú, és a fő-, mellék- vagy számnevet is helyettesítő ún. többirányú névmásokat.

Egyirányú névmások (főnevet helyettesít):
a: személyes: én, te, ő, engem, bennem
b: birtokos: enyém, tied, övé, enyéim, tieid, övéi
c: visszaható: magam, magad, maga, magunk, magatok
d: kölcsönös: egymás

Többirányú névmások (Főnevet, melléknevet, számnevet helyettesít):
a: mutató: ez, olyan, akkora, annyi
b: kérdő: ki, mi, milyen, mekkora, mennyi
c: vonatkozó: aki, ami, amilyen, ahány, amennyi
d: határozatlan: valami, valamilyen, némelyik, néhány
e: általános: bárki, mindegyik, semmilyen, akárhol
A névmásnak csak ritkán lehet határozója.

 

III. Igenevek:

Az igenév igéből képzet olyan főnév, melléknév vagy határozószó amelynek igei tulajdonságai is vannak. Tipikusan átmeneti szófaj.
1. A főnévi igenév igéből -ni képzővel létrehozott származékszó, amely elvontan fejez ki cselekvést, történést, létezést, állapotot: sétálni. A mondatban főleg alany, tárgy és határozó szerepét tölti be, de a kell, lehet, szabad… állítmányok mellet alany is lehet.
2 Melléknévi igenév olyan -ó/-ő (egyidejűséget kifejező), -t/-tt (előidejűséget kifejező), -andó/-endő (utóidejűséget kifejező) képzős származékszó, amely az igei alapjelentést tulajdonságként nevezi meg. Mondatban leggyakrabban jelző, de határozó, állítmány lehet. Tárgya és határozója lehet.
3. A határozói igenév olyan -va/-ve, -ván/-vén képzős származékszó, amely a cselekvésfogalmat határozói körülmények közt nevezi meg. A mondatban rendszerint mód- vagy állapothatározó. Tárgya és határozója lehet.

 

IV. Határozószók:

A cselekvés, történés, létezés helyét, idejét, módját vagy a cselekvő állapotát kifejező szók: kint, most, rögtön, együtt. A határozószó a mondatban mindig határozói szerepet tölt be. Csak határozója lehet.

 

 

V. Viszonyszók:

A viszonyszók (viszonyítószók) nem önálló szófajok, mert a körükbe tartozó szavak csupán alakilag önállóak, de nincs önálló jelentésük. Önmagukban nem fordulnak elő, csak más szabad morfémákkal töltenek be mondatrészi szerepet. Ezért álszóknak, segédszóknak is nevezi őket a szakirodalom. Nem bővíthetők.
1. A névelő az utána álló főnév határozottságát (a, az) vagy éppen határozatlanságát (egy) fejezi ki.
2. A névutó az előtte álló ragos vagy ragtalan névszót határozóvá teszi. Alakilag önálló, de funkciója a viszonyragokra emlékeztet. Napjainkban már terjednek névszó előtti változataik, de ezeket inkább csak nyomatékosítás céljából használjuk.
3. A kötőszó mondatrészek vagy mondatok összekapcsolására, a közöttük levő nyelvtani vagy logikai viszony kifejezésére szolgál.
4. Az igekötő igéhez, igenévhez vagy más, igéből képzett származékszóhoz kapcsolódó, annak jelentését a határozószókra emlékeztetően módosító szó: meg-, be-, ki-, fel-. Csupán alakilag önálló, de önmagában jelentése nincs.
5. A segédige olyan igei jellegű szófaj, amely a mód-, idő-, szám- és személyviszonyok kifejezésére alkalmas úgy, hogy nem önálló mondatrész, hanem másokhoz kapcsolódik. Jelentésük önállótlanodott, alakjuk azonban maradt, ezért az állexémák közé soroljuk őket. Közös jellemzőjük – a tud kivételével -, hogy hiányos ragozásuak.
6. A módosítószó úgy módosítja az egyes mondatrésznek vagy az egész mondatnak a tartalmát, hogy a beszélő állásfoglalását is kifejezi. Önmagában sosem mondatrész.

VI. A mondatszók:

Önmagukban tagolatlan mondatként vagy tagmondatként álló szavak. Indulatszónak is nevezik ezeket a lexémákat. Az indulatszó a beszélő érzelmeit, akaratát fejezi ki tagolatlan formában.
Megkülönböztetünk érzelmet nyilvánító (Hajh! Jaj! Teringettét! Fúj!), akaratnyilvánító (Pszt! Csitt! Nana! Hajrá!) és az akaratnyilvánítón belül állathívogató, -terelő (cicic, pipi, gyí, hess) szavakat is. A felelőszók tagolatlan mondatok. Vagy megválaszolják a kérdést: Igen, persze, vagy kérdeznek: Nos?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.